A székelyföldi Bözödújfalu történetének elmúlt harminc éve nem csak egy falu tragédiája volt, hanem a magyarság nehezen gyógyuló lelki sebe is. A kommunizmus áldozata lett a falu, ahol valaha pezsgő élet zajlott, ahol Isten arcát hat vallás szerint látták, de mindannyian Isten akarata szerint, békességben. Az 1980-as évek végén a hatalom úgy döntött, hogy a falu helyére víztározót épít, és az ott élők otthonai, emlékei lassan elmerültek a mélységes csendbe. A római katolikus templom tornya, amely még a víz fölött állt, sokáig az elárasztott falu utolsó épületként emelkedett ki a tó vizéből. Egészen 2014 nyaráig, amikor a templom tornya a is összedőlt, mintha ezzel végleg lezárult volna a falu története.
De ekkor már a szeretet erői dolgoztak az emberekben. A falu egykori lakói, azok leszármazottai és sokan mások, akik érezték a hely szellemének és vele az egész nemzetnek a fájdalmát, nem nyugodtak bele. Úgy érezték, hogy a történet végét nekik kell megírniuk. Tíz év alatt, széleskörű összefogással és nagy áldozatokkal, újra felépítették a templomot.
Így, hogy a torony újra a víz fölé emelkedik, már nem csak a falu múltját idézi, hanem jövőt is ad neki. Minden egykori bözödújfalusi számára jelképe annak, hogy az emlékezetük, a mondanivalójuk nem tűnik el. A templomtorony üzenet minden székely és minden magyar számára is, hogy az összefogás túlnő a hatalmi játszmákon, de üzenet a román felebarátoknak és minden embernek, hogy van remény, a szeretettel is lehet győzelmet aratni. Ez az üzenet pedig ott van a torony minden kövében, az őt körülvevő minden hullámában, és minden szélfuvallatban, amely átsiklik a víz felett.
Ha valaki ismer egy másik ilyen közösséget, mint ami Bözödújfaluért létrejött, akkor legyen az is áldott. Rájuk is mosolyogjon a Jóisten egész életükben. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy e kerek világon nem áll “csak azért is” templom a vízben, egyedül annak közepén, Bözödújfaluban.
