Az utolsó stáció

A székelyföldi Bözödújfalu történetének elmúlt harminc éve nem csak egy falu tragédiája volt, hanem a magyarság nehezen gyógyuló lelki sebe is. A kommunizmus áldozata lett a falu, ahol valaha pezsgő élet zajlott, ahol Isten arcát hat vallás szerint látták, de mindannyian Isten akarata szerint, békességben. Az 1980-as évek végén a hatalom úgy döntött, hogy a falu helyére víztározót épít, és az ott élők otthonai, emlékei lassan elmerültek a mélységes csendbe. A római katolikus templom tornya, amely még a víz fölött állt, sokáig az elárasztott falu utolsó épületként emelkedett ki a tó vizéből. Egészen 2014 nyaráig, amikor a templom tornya a is összedőlt, mintha ezzel végleg lezárult volna a falu története.

De ekkor már a szeretet erői dolgoztak az emberekben. A falu egykori lakói, azok leszármazottai és sokan mások, akik érezték a hely szellemének és vele az egész nemzetnek a fájdalmát, nem nyugodtak bele. Úgy érezték, hogy a történet végét nekik kell megírniuk. Tíz év alatt, széleskörű összefogással és nagy áldozatokkal, újra felépítették a templomot. 

Így, hogy a torony újra a víz fölé emelkedik, már nem csak a falu múltját idézi, hanem jövőt is ad neki. Minden egykori bözödújfalusi számára jelképe annak, hogy az emlékezetük, a mondanivalójuk nem tűnik el. A templomtorony üzenet minden székely és minden magyar számára is, hogy az összefogás túlnő a hatalmi játszmákon, de üzenet a román felebarátoknak és minden embernek, hogy van remény, a szeretettel is lehet győzelmet aratni. Ez az üzenet pedig ott van a torony minden kövében, az őt körülvevő minden hullámában, és minden szélfuvallatban, amely átsiklik a víz felett.

Ha valaki ismer egy másik ilyen közösséget, mint ami Bözödújfaluért létrejött, akkor legyen az is áldott. Rájuk is mosolyogjon a Jóisten egész életükben. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy e kerek világon nem áll “csak azért is” templom a vízben, egyedül annak közepén, Bözödújfaluban.

Kézdiszentlélek – Budapest – Kézdiszentlélek

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány kézdiszentléleki – P. Bartók Albert otthonát olyan 8-16 éves diákok látogatják, akik különféle okokból rászorulnak a rendszeres délutáni foglalkozásra, támogatásra, meleg ételre. Volt közöttük, aki még soha nem volt 

  • külföldön, 
  • az anyaországban, 
  • Erdélyen kívül, vagy
  • Kovászna megyén kívül. 

Olyan is volt köztük, aki szőrén üli a lovat, vagy a vágtázó lovon megfordul a nyeregben, vagy volt például, aki a gyorsúszást és a női úszást is (anyaországi szóhasználattal: a mellúszást) a Kászon patakban tanulta meg. Ami viszont mindegyikükről elmondható, hogy tisztaszívű, segítőkész, kitartó és értelmes gyermekek, akiktől különösen sokat lehet tanulni kitartásról, jókedvről, furfangról. (Külön köszönet a nevelőknek, akik mindent beleadnak azért, hogy ez így legyen!)

Nyertes állami pályázatunknak köszönhetően közülük végül 9 diákot és 2 kísérőt hozhattunk el egy hétre Budapestre. Az egy hét során: 

  • először meglátogatták a Parlamentet, 
  • aztán Budapest Óriáskerekéről megnézték a pesti naplementét,
  • Libegővel elkirándultak a János hegyre, 
  • strandoltak a Csillaghegyi Strandon,
  • bebarangolták Városligetet és a Fővárosi Állatkertet, 
  • megnézhették a Fővárosi Nagycirkusz “Esőcirkusz” előadását,
  • fürödtek a Velencei tóban,
  • esti városnéző kiránduláson jártak Pest és Buda rakpartján,
  • és végül bejárták az Álmok Álmodói kiállítást.

Készült egy novella is, ami kifejezi, hogyan gondolkodnak ezek a fiatalok a magyarság kérdésében. Hamarosan készül belőle egy hanganyag, nemsokára azzal is jelentkezünk!

A program költségeit elsősorban a BGA Zrt. NEA támogatásából fedeztük.

1000 vs. 100

Az ezer is múlt és a száz is. És mindkettő jelen is. Most a száz van hatalmon. Igyekszik felszámolni az ezret.

De hogy a jövő mi lesz, azt nem tudjuk. Csak abban vagyunk biztosak, hogy az erőfeszítés, a szeretet és a törődés soha nem hiábavaló. Akkor sem, ha nincs látható nyoma.

A száz is éppen nulla volt száz éve.

A megmaradásról és az összefogásról szól az a két, székelyföldi diák által írt novella, amit az évforduló alkalmára Bánföldi Szilárd színész olvasott fel. Aki meghallgatja, biztosan többet átérez majd ebből az egészből.

Bedő Eszter: Csörgő hangok
Fancsali Ernő: A szülőföld szava